Események | Amin érdemes részt venni.

2. Családi és Sportnap


csaladinap

2. Családi és Sport Nap

A Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület 2019.08.03.-án második alkalommal, egy egész napot felölelő Családi és Sportnapot szervezett Sajóbábonyban, az Ipari Parkban lévő Rendezvényházban, és az előtte lévő Parkban. A rendezvény legfőbb célja ugyanaz volt, mint a tavalyi éven. Megszervezni egy teljes napot érintő kikapcsolódási, sportolási programokkal teli eseményt, mely során a családok, gyerekek, szülők, nagyszülők, fiatalok, idősebben jól érezhették magukat. A rendezvény szervezése során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a családi napon résztvevők megismerjék, megértsék az egyesület céljait, átérezzék a beteg vagy fogyatékkal élő embertársaink nehézségeit, de egyben meglássák a bennük rejlő csodát. Szintén meghívtunk olyan előadókat, akik valamilyen sérüléssel élnek, megmutatták azt, hogy betegségük ellenére milyen gyönyörű dolgot képesek a színpadra varázsolni. A Paramuzsikusok előadása, Csekéné Altrichter Judit vezetésével igazán megható és könnycsalogató volt.

A napi program kezdéseként a közös bemelegítésnek és a családi 500 méteres futásnak óriási hangulata volt. Mindenki részt vett benne a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Következett a családi nap sztárvendége Szász Kitti (négyszeres világbajnok freestyle labdarúgó), aki lélegzetelállító produkciójával kápráztatta el a közönséget.

...

A délelőtt további részében a Sok KIS Maraton futóverseny-sorozat záró eseményére került sor, ahol a versenyzők teljesíthették a 2,1 km-es és 4,2 km -es távokat. A Sok KIS Maraton célja, hogy az azon részt vevők 10 alkalommal teljesítsék a félmaratoni (21 km-t) vagy a maratoni (42 km-t) távot. A futóverseny-sorozaton 75 fő vett részt, és 24 fő teljesítette a teljes 10 alkalmat, így a teljes távot. Ünnepélyes eredményhirdetésre került sor, ahol átadásra kerültek a Sok KIS Maraton pólói és természetesen átadásra került az abszolút győztes(ek) részére a Sok KIS Maraton kupája is.

A színpadi műsorok megválasztásánál sikerült teljesíteni mindazt a célt, hogy színes, változatos és igényes műsorokat válogassunk minden korosztály számára. Az érzékenységi műsor megható volt és szívet melengető. Az akrobatikus rock and roll bemutató minden néző lábába ütemet csalt. A Zenebona Társulat zenés gyermekműsora hatalmas sikert aratott. A judo bemutatóban fellépő gyerekek tanúskodtak arról, hogy milyen hatalmas kitartásra, és önfegyelemre van szüksége mindazoknak, akik ezt a sportot választják. A BMX bemutató fergetegesre sikerült. „Az Én kutyaiskolám” elnevezésű csapat Miskolcról érkezett kutyás bemutatóval, és a gyerekek imádták a rengeteg fajtájú és ügyes kutyusokat.

A családi napon rengeteg olyan játékok várták a gyerekeket, amiket kipróbálhattak, játszhattak velük. A családi napló már a tavalyi éven is nagy sikert aratott, így az éven is igyekeztünk olyan ügyességi feladatokat kitalálni, amelyet a családnak együtt közösen kellett megoldania, megfejtenie. A rendezvény zárásaként kisorsoltuk a nyereményeket, és a fődíjat, amely most is egy Montain Bike kerékpár volt.

Fontos volt, hogy a rendezvényen a családok kikapcsolódhassanak, önfeledten játszhassanak, és igényes műsorokat tekinthessenek meg. A visszajelzések nagyon pozitívok voltak, így bízunk benne jövőre is sikerül hasonló, vagy még jobb hangulatú rendezvényt szervezni.

Vissza az eseményekhez