Blog |Érdekes tudnivalók
Stella Young
Köszönöm, nem akarok az inspirációd lenni” - A fogyatékkal élő nő kérése tanulság mindannyiunknak
December 3. a fogyatékkal élők világnapja, melynek apropóján érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni azon, amiről Stella Young, fogyatékkal élő, mozgássérült író, komikus beszélt a TED szórakoztató és oktatószínpadán.
Legtöbbünknek a fogyatékosok nem a tanáraink vagy az orvosaink, vagy a manikűröseink. Mi nem vagyunk igazi emberek. Mi azért vagyunk, hogy inspiráljunk. És valójában, itt ülök ezen a színpadon, kinézek, ahogy kinézek ebben a kerekesszékben, és valószínűleg azt várjátok tőlem, hogy inspiráljalak titeket. Ugye? Igeeen.
Szóval, hölgyeim és uraim, attól tartok, hogy drámai csalódást fogok nektek okozni. Nem azért vagyok itt, hogy inspiráljak. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, miben hazudtak nekünk a fogyatékosságról. Igen, eladták nekünk azt a hazugságot, hogy a fogyatékosság egy Rossz Dolog, nagy R, nagy D. Ez egy rossz dolog, és fogyatékossággal élni kivételessé tesz téged. Ez nem egy rossz dolog, és nem tesz téged kivételessé.És az utóbbi években képesek voltunk ezt a hazugságot tovább propagálni a közösségi médián keresztül.
"Az egyetlen fogyatékosság az életben a rossz hozzáállás."
Vagy ez: "Nem számít a kifogásod." Tényleg.
Vagy ez: "Mielőtt abbahagyod, próbálkozz!" Ez csak egy pár példa, de nagyon sok ilyen kép kering még.
A kislány kezek nélkül rajzol egy képet, ceruzával a szájában, egy gyerek szénszálas műlábakkal fut. És ezek a képek, nos, borzasztó sok van belőlük, ezeket úgy hívjuk, hogy inspirációs pornó. És a pornó kifejezést szándékosan használom, mert tárgyiasítanak egy embercsoportot egy másik embercsoport érdekében.Szóval ebben az esetben tárgyiasítjuk a fogyatékosokat a nem fogyatékosok érdekében.
Ezeknek a képeknek az a céljuk, hogy inspiráljanak, motiváljanak, hogy rájuk nézzünk, és azt gondolhassuk: "Hát, akármilyen rossz is az életem, lehetne rosszabb is. Akár én is lehetnék az az ember."De mi van, ha te vagy az az ember? Már nem is számolom, hányszor jöttek oda hozzám idegenek, csak, hogy elmondják, hogy mennyire bátor vagyok, vagy inspiráló, és mindez még azelőtt, hogy a munkásságom nyilvánosságot kapott volna. Csak azért gratuláltak nekem, mert fel tudtam kelni reggelente, és emlékeztem a saját nevemre. És ez a tárgyiasítás.
És az élet fogyatékos emberként valamennyire tényleg nehéz. Mi tényleg felülemelkedünk dolgokon. De amiken felülemelkedünk, nem azok a dolgok, amire gondoltok. Ezek nem a testünkkel kapcsolatosak. A fogyatékos kifejezést szándékosan használom, mert aláírom, amit a fogyatékosság szociális modelljének neveznek, miszerint rokkantabbak vagyunk, mint a társadalom, amiben élünk, akár a testünk vagy a diagnózisunk által.Szóval, elég régóta élek ebben a testben. És egészen megkedveltem. Megteszi a dolgokat, amikre szükségem van, és megtanultam a legjobb lehetőségeim szerint használni azt, ugyanúgy, mint te, és ugyanez a helyzet azokon a képeken, azokkal a gyerekekkel is. Semmi rendkívülit nem tesznek. Csak a lehető legjobban használják a testük adta lehetőségeket.
Tehát mennyire igazságos úgy tárgyiasítani őket, ahogyan azt tesszük, megosztva a képeket? Emberek, amikor azt mondják, hogy "Te egy inspiráció vagy", tulajdonképpen bóknak szánják. Tudom, hogy miért történik. Ez a hazugság miatt van, mert eladták nekünk a hazugságot, miszerint a fogyatékosság kivételessé tesz. De őszintén, nem tesz azzá!Tudom, hogy mire gondoltok. Tudjátok, itt fent, kicsikarom belőletek az inspirációt, és arra gondoltok: "Jézusom, Stella, téged nem inspirál néha valami?" És az igazság az, hogy igen.Folyamatosan tanulok más fogyatékos emberektől. Habár nem azt, hogy szerencsésebb vagyok náluk. Azt tanulom, hogy milyen zseniális ötlet a barbecue-fogót leejtett dolgok felvételére használni. Megtanulom azt a szuper trükköt, hogy hogyan lehet feltölteni a telefonodat a széked akkumulátoráról. Zseniális. Tanulunk egymás erejéből és kitartásából, nem a testünk és a diagnózisunk ellen, hanem a világgal szemben, ami kivételessé tesz, és tárgyiasít minket.
Tényleg azt gondolom, hogy ez a hazugság, amit eladtak nekünk a fogyatékosságról, az a lehető legnagyobb igazságtalanság.
Megnehezíti az életünket. És az az idézet, hogy "Az egyetlen fogyatékosság az életben a rossz hozzáállás", azért baromság, mert egyszerűen nem igaz, mert a fogyatékosság szociális modellje nem ilyen. Akármennyit mosolyoghatsz egy lépcsősorra, az sosem fog átváltozni rámpává. Soha.
Ha rámosolygunk a televízióra, attól még nem jelennek meg a feliratok a hallássérültek számára.
Semennyi álldogálás egy könyvesbolt közepén és a pozitív hozzáállás sugárzása nem változtatja át a könyveket Braille-írásossá. Egyszerűen nem fog megtörténni.
Igazán szeretnék egy olyan világban élni, ahol a rokkantság nem kivétel, hanem norma.
Egy olyan világot szeretnék, ahol egy 15 éves leányzó a szobájában ülve a Buffy, a vámpírok rémét nézi, és nem fog arra hivatkozni, hogy elért valamit azáltal, és csak azért, mert ülve teszi azt.
Egy olyan világban akarok élni, ahol nem ilyen alacsonyak az elvárásaink a fogyatékos emberekkel szemben, hogy azért gratulálnak, mert kikeltünk az ágyból, és emlékezünk a saját nevünkre reggel.
Egy olyan világban akarok élni, ahol a valódi teljesítményt értékeljük a rokkant embereknél, és egy olyan világban akarok élni, ahol egy gyerek a melbourne-i középiskola 11. évfolyamán egyáltalán nem lepődik meg, hogy a tanára kerekesszéket használ.
A fogyatékosság nem tesz senkit különlegessé, de megkérdezni azt, hogy mit tud, attól lesz különleges.
Köszönöm.
Forrás: www.femina.hu | www.ted.com
Vissza a blogra